2. fejezet - Mi bajuk van az embereknek?

Sziasztok. És igen megjöttem a fejivel. Tényleg sajnálom hogy ennyit késtem de gépeltiltáson voltam/vagyok és beteg is ráadásul. A fejezet alatt van pár kép a fejihez hogy jobban belelássatok a dolgokba  ;). De nem is ragozom tovább remélem tetszeni fog. Jó olvasást hozzá :D

Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.

Marcus Aurelius



2. fejezet - Mi bajuk van az embereknek?


-Ez-ez-ez -makogott Steven.
-Ez?-kérdeztem értetlenül.
-Mióta tudsz te így énekelni?-lépett elő furcsán méregetve Lucy
-Nem is tudok énekelni -legyintettem.
-Még hogy nem tudsz? -jött mellém Stephanie-Tudod te egyáltalán milyen jól énekelsz?-kérdezte összeráncolt szemekkel.
-Én nem...-mondtam...volna ha anya be nem jön.
-Gyerekek nyomás suliba.Veled -mutatott rám- meg ha hazaérsz beszédem van-nézett rám szúrós tekintettel.
-Mi?Miért? Én nem tettem sem...-kezdtem volna a magyarázkodást.
-Nem! Nem érdekel a magyarázkodás. Majd később megbeszéljük. Nyomás a suliba.-fojtotta belém a szót majd Stevennek odadobta a kocsi kulcsot.
-De...én-néztem értetlenül.
-Nyomás-mutatott az ajtó felé szigorú tekintettel. Én inkább nem vitatkoztam csak fujtatva az ajtó felé vettem az irányt.Gyorsan felkaptam az iskolatáskám majd halkan próbáltam kinyitni az ajtót.Az ajtó lassan nyikorogva nyílt ki hogy elém terüljön megint egy borzalmas nap. Nem törődve azzal hogy zajt csapok vágtam be az ajtót majd gyors léptekkel letrappoltam a lépcsőn,figyelve hogy szokásomhoz híven megint el ne essek.  Lent Steven óriási fogkrémreklámos vigyorral várt a kocsi előtt.
-Tessék-nyitotta ki az anyósüllés ajtaját.
-Nem lehetne hogy én vezessek-kérdeztem hatalmas boci szemekkel nézve.
-Ne is álmodj róla.-rázta hevesen a fejét.
-Miért ne? Van jogsim-mondtam
-Nem érdekel. Én vezetek.-mondta könnyű egyszerűséggel.
-Akkor nem fogok beszállni-raktam keresztbe a kezem mint egy 6 éves kislány, aki azért durcáskodik mert az anyukája nem vette meg neki a játékát."Már csak két copf kellene. Vajon mit szólnának hozzá?"-mosolyodtam el ördögien.
-Jól van te akartad-térítette vissza a valóságba Steven hangja. Éreztem ahogy a lábam elhagyja a biztonságos földet, és két erős kart ami felemeli. A tulajdonosa a két kéznek hangosan nevetni kezdett és rögtön tudtam hogy, nem kell felnéznem ahoz hogy tudjam ki az. Steven.
-Azonnal tegyél le te nagydarab mamlasz-ütögettem a mellkasát nem nagy sikerrel.
-Én nagydarab? És mamlasz? Na húgi ma nem épp a legjobb poénokat sütöd el.-nevetett fel. "Bárcsak letörölhetném azt a hatalmas vigyort az arcáról. De hogyan? Megvan".
-Igen Steven igazad van-bólintottam ördögi vigyorral. Stev abbahagyta a vihorászást majd furcsán méregetve nézett le rám.
-Tudom-mosolygott nagy vigyorral de látszott rajta hogy gyanúsnak találja ezt az egyetértést.
-Igen... De elgondolkoztam valamin amire csak te tudod a választ okos bátyám-mosolyogtam. "Okos? Na jó ezt most lehetett tőlem elsőnek de utoljára hallani "
-Okos? Te bevallottad hogy okos vagyok? Mire készülsz?-nézett gyanúsan.
-Először is elengednél mert nem kicsit furcsa és kényelmetlen helyzet ez nekem hogy az utca szélén állunk,jobban mondva te állsz, és a karjaidba tartasz.-magyaráztam
-Nem míg el nem mondod mit tervezel a kicsi hugica fejedbe -mosolygott furcsán. Kicsi? Adok én neked.
-Én? Hogy feltételezheted hogy megbántanálak valamivel is? -kérdeztem tetetett felháborodsággal.
-Simán-mondta meg a nyilvánvalót.-Na szóval mit tervezel?
-Semmit. Csak éppen azon töröm a "kicsi hugica fejem"-rajzoltam macska körmöket-hogy vajon mit szólna anya ha megtudná a tegnapelőtti bulin történteket-mosolyogtam. Stevennek lefagyott a vigyor a képéről.
-Na most már letennél-kérdeztem durcásan. Steven nem válaszolt csak a távolba meredt fejjel lerakott.
-Na szerinted? Biztos nagyon kiakadna és összetörnéd a szívét. Meg persze számíthatsz a buli eltiltásra is és a szobafogságra.-mosolyogtam a ledermedt fejjel néző Stevre. Hát igen...mindig is tudtam hol lehet legjobban bántani Stevent de persze ezt csak alkalomattán használtam.
-Nem mernéd-tért vissza a valóságba majd fenyegetően felemelte a kezét.
-De megmerném. De tudod mit? Ha megengeded hogy vezessek akkor nem lesz semmi baj. Anyának se tör össze a szíve,én vezethettem végre a kocsim és te se leszel szoba fogságba. Látod? Mindenki jól járna.-mosolyodtam el.
-Nem, azt már nem. Nem engedem hogy vezesd a kocsit és pont.-mondta határozottan.
-Steven. Tudom hogy féltesz azóta-remegtem bele mert az emlék újra lejátszódott bennem.-De én tovább léptem,te is tedd ezt. Akár hiszed akár nem tudok magamra vigyázni és nem vagyok felelőtlen buta kislány. Felnőttem. Fogadd el. Kérlek-beszéltem vele most már komolyan.-De...ha nem engedsz el tényleg el mondom-mosolyodtam el játékosan majd oldalba böktem.
-Ah...nem vihetlek még egy darabig légyszi?-próbált úgy nézni rám mint ahogy én szoktam: kölyök kutya szemekkel.De ez nekem nem jött be.
-Tudod te milyen cikis hogy a bátyám visz a suliba? Hm?-vontam össze szemöldököm.-És... így legalább anya se tudja meg az igazságot. Na?
-Te fenyegetőzöl-mutatott rá a lényegre.
-Végre hogy rájöttél. Na add ide a kocsi kulcsot-húztam ki a kezéből. Majd bepattantam az autóba. Beleraktam a kocsi kulcsot majd éreztem ahogy a kocsim halkan beindul én meg rátaposok a gázra.
-Szia-köszöntem majd elhajtottam. Hallottam még ahogy Stev odaköszön egy helló-t majd a kocsijához ballag és ő is elindul az egyetemre.




                                                                 ......................


 "Miért ilyen nehéz itt parkoló helyett találni?"-mérgelődtem mert már majdnem minden hely betelt amikor megláttam egy üres helyett egy gyönyörű fekete telepjáró mellett.
Szépen beparkoltam majd kiszálltam. Végig mentem a sok kocsi mellett és bámultam ki a fejemből. Éreztem ahogy egynémellyik gyerek megbámul de nem értettem miért. "Miért viselkedik most mindenki ilyen furcsán? Elsőnek anya most meg ők." -fujtattam. Az ajtóban hallottam ahogy egy törékeny kis hang a nevemet ordibálja. Kinyitva az ajtót egy nagyot sóhajtottam mert tudtam hogy ma is szörnyű napunk lesz.
-Hayley! Hayley!-tört át a tömeg között a kis kobold barátnőm:Alisha.
-Szia Alisha. Mi újság?-figyeltem a lihegő lányt.
-Azt nézd- terelt a nevelői felé. Megálltunk egy plakátnál de nem értettem miért is.
-Miért álltunk meg itt?-kérdeztem összevont szemöldökkel.
-Olvasd!-parancsolta
-"Az iskolába járó jó tanuló tanulóknak lehetőségük nyillik ellátogatni Amerika sztár birodalmába, Los Angelesbe, ahol megnézhetnek egy kiváló koncertet Justin Bieber előadásában" ? -kérdeztem összevont szemöldökkel- És? -nem értettem semmit sem. Miért ilyen nagy szám ez?. Alisha kitágult szemekkel  bámult rám.
-És? Hayley felfogod te mit olvastál?-kérdezte ledöbbenve. Én csak helyeslően bólintottam.
-Csajszi felfogod te ezt Hollywood és Justin Bieber-kezdet el ugrándozva sikítani. Mire ez a nagy felhajtás komolyan mondom Justin Bieber körül. Kit érdekel?
-Igen felfogom és a Hollywood része még jól is hangzik de miért nagy szám Justin Bieber? Egy átlagos tinédzser mint mi annyi különbséggel hogy, neki jár a luxus nekünk meg nem-próbáltam észhez téríteni barátnőm fejét.
-Hayley.-nézett rám mérgesen.
-Mi az? -emeltem fel védekezésképpen két karom.
-Ne mondj ilyeneket mert-és itt csengettek. Halleluja. Nem kell végig hallgatnom ahogy Alisha isteníti azt a 17 éves -vagy nem tudom mennyi éves- sztárocskát.
-Hoppá! Nekem mennem kell órára. Majd találkozunk ebédnél. Szia- hadartam el majd gyors ölelés után otthagytam száj tátott barátnőm. -"Komolyan mondom tényleg: Mi bajuk van ma az embereknek?"-gondoltam. Gyors léptekkel szeltem át a folyosókat amikor eszembe jutott hogy nem is tudom milyen órám lesz az első.  Gyors előhalásztam az órarendem majd magamba olvasni kezdtem:"Kémia,Biológia,Tesi,Irodalom,Matek,Töri. Töri? Na ne. Mr.Farrel. Mr. Farrel Ryan apja aki látszólag nagyon sajnálja Ryan viselkedését de amikor nem látják irtóra megkeseríti az életem amiért szakítottam az ő sztár sportoló fiacskájával és nem fogtam be a szám és elmondtam mit tett. Hogy...megerőszakolt."-az emlék gondolatára ma már másodjára beleremegtem. "Remek. Ez a nap is kész kín szenvedés lesz."-sóhajtottam majd elindultam első órámra hogy szembesüljek a ténnyel:Az életem egy rakás szerencsétlenség.

Hayley -ék háza (kívülről):



Hayley kocsija:



Az iskola: